Ibiden Dunavarsány

Megint nézegetem a friss Szuperinfót, hátha találok valami környékbeli normális állást. Elsőként a nagyobb multiknál próbálkozok, a kis vállalkozók még sunyibbak sajnos.

Találtam is egy ígéretesnek tűnőt, fel is hívtam őket.


Hoznának-vinnének minden nap busszal a településemre ha meglesz a min 15 fő. Ha nincs meg a 15 fő akkor a ceglédi buszjárattal tudnék menni, de Ceglédig nekem saját költségen kellene elmennem. Gondoltam egy próbát megér, van ismerős akinek van kocsija, Ceglédig végső esetben is eltudnék menni.


El is mentem a hirdetésben szereplő helyszínre a településünk jópár munkanélküli személyével együtt. Volánbusszal mentünk, de mivelhogy kétóránként jár a busz így jóval előbb oda értünk mint 13:00. Az eső szakadt így már 11:00-ra !!! bementünk a 13:00 helyett mondván hátha beengednek, addig sem ázunk. Nagy meglepetésünkre a színházi előadóterem már félig megtelt. Helyet foglaltunk egymás mellé.
Egy idős, szemüveges pacák rögtön odajött és elkezdett morogni, kötözködni hogy ki hova üljön, kettesével lehetett csak ülni.  Persze a későbbi érkezőkkel is így bánt. Később kiderült hogy ő is a céget képviseli a jelenlévő másik két nővel együtt, ő lesz a munkaalkalmassági pszichológus.
Egyszercsak felállt és közölte hogy amint megtelt a terem kezdünk. 12:00-ra már teltház volt (igaz hirdetés szerint csak 13:00-kor kezdtünk volna) és elkezdte a mondandóját.

Érdekes módon pozitívumként azzal kezdte hogy ők nem vállalkozók, nem fejvadászok, se nem munkaerő kölcsönzők hanem közvetlen a cég képviselői és közvetlen cégesnek vennének fel. Hurrá, végre itt nem kell a genya sunyi vállalkozókkal szopni! Kajajegyet is adnak, de azt csak a cégen belüli büfében lehet levásárolni.A sikeres írásbeli teszt után itt helyben egy szimulátoros teszt, egy orvosi alkalmassági vizsgálat szintén helyben !!! és majd értesítjük hogy kit vettek fel. Össz-vissz kell nekik 200 ember (ennyi volt csak a teremben legalább) és még lesz ilyen felvételi helyben Dunavarsányban is, sőt 2011. július 21. 09:00 – Mátészalkán is.  Ez elkeserített mert az azt jelentette hogy kb több ezer ember közül választanak majd ki 200-at a Japán cég, Japán mentalitású gyárába droidmunkára 12 órába.
Azt is mondták hogy a busz Ceglédtől csak max 15-km-re tér ki a környező településekre, munkásszállót csak a 120 km-ren túl lakók kapnak.  Én kereken 100km-re lakok Dunavarsánytól, és 20 km-re Ceglédtől. Patthelyzet.  De nem baj, csak vegyenek fel, ismerős áthord majd Ceglédre kocsival ha őt is felveszik.


Ezekután kezdődött a tesztírás. Első tesztlap hasonló volt az Infineonéhoz, csak itt négyzetekkel. 
Le volt rajzolva 4db négyzet, minden négyzetből máshol állt ki egy vonal.  
Ja persze egy egész A4 -es oldal tele négyzetekkel, a 4db minta hogy mit kell keresni az meg felül van. Persze a feladatlapra semmilyen magyarázó szöveg nincs kitéve.
15 sor van. Amíg az Infineonnál minden sorra volt x másodpercem és stopperrel mérte a nő, addig itt az egész lapra volt x percem és szintén stopperelte a pszichológus alak. 

Sajnos már nem emlékszem hogy hány perc volt rá, de pillanatok alatt letelt. Ezekután koma beszedte a lapokat és már rögtön mondta hogy aki hallja a nevét az megbukott , mehet haza. 


De aztán azon nyomban olvasta is a neveket. Meg sem nézte hogy jól választottál-e. Annyi volt a lényeg, csak azt nézték mint utólag kiderült hogy a 11.- sorig ha eljutottál akkor megfeleltél. Az mindegy volt hogy jó vagy rossz. Ha volt egy vonás is a 11.-sorban akkor továbbjutottál.  De így is kiszórták a terem 30%-át. 

Tehát inkább találomra húzgáld lefele csak eljuss a 11.- sorig minthogy el sem jutsz odáig és be sem kerülsz a második körre sem.


Jó, mondták, 10 perc szünet, addig helycsere. Mi kimegyünk várakozni a második körre, addig a többi később érkező meg megírja az első négyzetelős tesztlapot.  Ekkor már óriási tömeg volt és kavalkád a terem előtt és az utcán is!!!. Ugyanis megérkeztek a pontosan, 13:00-ra jövők, hisz az volt a meghirdetett időpont, akkor már az utcán állt a sor hogy bejuthassanak.  Közbe a második csoport is túlvolt a négyzetelős teszten és akkor már bekövetkezett a káosz. Ugye mi akik bejutottak az első turnusba és az 1 teszten is túljutottak azoknak kellett volna ismét bemenni. De akkor már vegyesen mentünk, a cég képviselői csak úgy tudtak valamelyest úrrá lenni a helyzeten hogy elkezdték kiabálni:
"Akik most jöttek menjenek haza!! Akik most jöttek menjenek haza! Megvan a létszám..."

Nagynehezen bejutottam a terembe és mikor kizavarták!! a "pontosan" érkezőket utánna kiosztotta a második tesztfeladatokat.  De csak szóbeli, személyes kérdések voltak rajta:
Volt-e családjában öngyilkosság?
Gondolt már az öngyilkosságra?
Dolgozott már 12 órában?
Bírja az állómunkát?
Harmonikus családban él? 


Na meg ilyen idiótaságok. 


AKi ezen is túljutott, azoknak volt egy valamiféle reakcióteszt is, egy spéci gépen számok jelentek meg, aztán a kijelzőn megjelenő számokat kellett gyorsan bebillentyűzni... a végén meg az idióta pszichológus kérdezgetett, ugyanazokat mint amiket a lapon csap más megfogalmazásban, + van-e valamilyen betegségem, magas vérnyomás stb stb. 
Annyit mondtak még hogy akit visszahívnak, azoknak is kéthetes tréning Dunavarsányban a cégnél majd tesztírás és ha sikerül az is akkor vagy felvéve. Ennyi volt a felvételi. Majd mindenkit értesítenek akik bejutottak, ígérték legalábbis. 
 Nem volt nehéz, de nagyon fájt hogy aki odamerészelt menni pontosan a meghirdetett 13:00-ra azokat el  is zavarták mindenféle bocsánatkérés nélkül. Kb 1000 ember jelent meg nekik, de ők csak kb 400 ember vártak (két turnus volt első teszten).

De végre az első hely ahol értesítettek: Sajnos nem feleltem meg, hogy miért arra nem tértek ki. Gondolom a 100km-es távolság volt itt a fő gond csak nem merték kimondani. Ezt onnan gondolom hogy aki az én településemről jött 10 fő akiket felismertem, és meg is kérdeztem őket utólag, valamiért senki nem felelt meg a településünkről. Innen egyértelmű hogy nem velem volt a baj, hanem csak a lakhelyemmel... :-(


Pedig szívesen vállaltam volna a napi 200km utazást rongyos 80 ezer Ft-ért csak legyen egy normális munkám amit el tudok végezni!!

52 megjegyzés:

  1. A 15 sorból lett 21,én a 15. végéig jutottam el és nem kerültem be a második körbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sziasztok!! Nos én jövök: ma voltam teszt íráson ebben a lágerben!!! az első fordulót sikeresen vettem mind két teszt sikerült.Deeee teljesen ki voltam borulva idegileg , attól a pszihopata pszihológustól. Olyannyira hogy amikor nem mondták a nevem a kiesettek közt bepánikóltam miért nem estem ki?? Tudjátok életemben nem éreztem magam ilyen rosszul. Nem mentem több fordulón tovább hála istennek feltettek egy kérdést ami nekem nem volt megfelelő nem tudtam vállalni és szinte menekülve hagytam el azt a borzalmas helyet!! Azt hiszem életem legrosszabb választása volt ez az IBIDEN!!!!!!!!!!!!! Nem tudom végig mentem volna-e a teszteken de nem is érdekel!!! A teszt könnyű volt a négyzetes és a számolós is , de elmondom nektek ott elöttünk nézte meg az a pszihopata vénember az első tesztet úgy hogy egy balra, egy jobbra. nem érdekelte jó-e!! Játszanak az emberrel!! Örülök hogy eljöttem mert még most is gyomor idegem van tőlük!! :) ennyi köszönöm aki elolvassa!! Viszont ne adjátok fel lehet nektek bejön majd ez a szőrnyű hely :) sziasztok

      Törlés
  2. Akkor ott lehet más banda volt felvételiztetni, vagy ott meg pláne arcra ment a dolog. Sőt az sem kizárt hogy már ismerik ezt a blogot és változtattak. Mert sok munkáltató akiről itt bármi is megjelent voltak akik már megtaláltak. Lásd ferzol postokat...

    VálaszTörlés
  3. én ott dolgozom másfél éve és szeretek odajárni és nem 80ezret keresek :)

    VálaszTörlés
  4. elmesélem a kis négyzetek trükkjét: a lényeg az, hogy elmondják, hogy függőlegesen húzd le és ne vízszintesen. a csaj vagy háromszor elmondja előtte, hogy függőlegesen és azt nézik, hogy milyen irányból húztad.
    egyébként engem sem vettek fel.

    VálaszTörlés
  5. Ma voltunk a híres dunavarsányi Ibiden cégnél felvételizni! 10-en indultunk neki, 2 autóval. A lényeg nem is ez, hanem a látvány amit az okozott mikor megérkeztünk a címre! Nem szeretnék hazudni, de kb 300-350 ember ácsorgott a bejáratnál. Mikor bement az "első csoport", megszólalt ez egyik biztonsági őr, hogy kis türelmet kér, mert lehet több embert nem engedhet be! Na jól kezdődik, gondoltuk! Aztán kb 20 perc múlva kapott egy telefont hogy bemehet a többi ember is! Beérkeztünk az épületbe, és felvezettek minket az első emeletre ahol beültettek minket egy ebédlő szerűségbe! Kis idő múlva, egy nő elkezdte szétosztani a már fent említett kis négyzetes teszteket! Mikor a tesztírás befejeződött, a nő összeszedte a papírokat, majd kiment! Nem telt el 3 perc sem ( és már lehet hogy sokat is mondok) mikor visszajött és mondta hogy azoknak a nevét fogja felsorolni akiknek sikerült a teszt! Hát nem kicsit döbbentünk le amikor a 300-350 emberből kb 20-25 nevet olvasott fel, és a többiekkel elég ordenálé módon közölte hogy lehet is hazamenni! Csak egyetlen kérdésem lenne: hogy is van az hogy 300-350 db tesztet kb 2-3 perc alatt átnézett, mert ne mondja senki hogy egy előre elkészített gépi mintára ráteszi és úgy, mert azt sem lehet 2-3 perc alatt átnézni... Így aztán lementünk az aulába, ahol szerettük volna megvárni azt az 1 embert aki velünk jött és "sikerült" neki az első "kör", de a biztonsági őr nagyon durva hangon kiküldött mindenkit az épületből! A másik "őr" aki kikísérte azokat akik ugye "elbuktak", közölte velünk,mert hogy volt egy igen fiatal hölgy, aki nagyon a szívére vette ezt a napot, hogy ne legyünk elkeseredve, mert ezt a cirkuszt a cég havonta többször is lerendezi, odacsábítanak több száz embert, majd kidobják őket, (nyilvánvaló hogy valamiféle támogatást kaphat a cég ezért)! majd hozzátette hogy ezt a teszt is egy nagy kamu, dehát ő inkább nem is mondd semmit...
    Így egy jó tanács mindenkinek aki azt tervezi hogy saját költségein elmegy egy Ibidenes felvételire : Nem éri meg! Felesleges pénzkidobás, és felesleges reménykedés abban hogy talán lesz munkád...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy kamu az egész! A teszt is kamu, meg minden. Cegléden is eljátszották ezt. Nem tom mire jó ez nekik, egyetlen felvételi napra elmegy több száz ember... és mégis, havonta eljátsszák ezt.

      Törlés
    2. Ez így van....Mi már 2 szer voltunk egy ilyen "felvételin" de egyszer sem vettek fel! Sőt nem csak minket hanem, rajtunk kívül még kb 200 embert akik elég messziről beutaztak a felvételire és az első teszt után kiküldték a 90%-át... Elég gáz...Lehet benne valami, hogy talán kaphatnak erre valami támogatást...
      Undorító ez a vállalat!

      Törlés
  6. biztosan kapnak valamit...tuti...
    vagy egyszerűen csak élvezik a japánok, hogy egy egy ilyen felvételi alkalmával, jókat röhögnek a munkanélküli magyarokon...

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Én a párommal és egy ismerős sráccal mentem felvételizni az Ibidenhez. Minket (mindhármónkat) felvettek. De utána jött a hideg zuhany.
    Megjött ugye a levél, hogy sikerült a felvételi. Ekkor költözhetünk fel Bp-re, egy munkásszállóra. Mi debreceniek vagyunk és ugye emiatt nekünk ez járt.
    Felmentünk, egy gettó helyre vittek minket; ahová még az ellenségemet sem kívánnám...
    A "tanfolyam" amit továbbképzés szinten tartottak jó volt, érdekes. De állandóan tesztet kellett írni, és itt is szórtak ki embereket. Akiknek ez nem sikerült az már mehetett is a levesbe.
    A munkáról ne beszéljünk. Nagyon szemét módon bánnak az emberrel, iszonyú nehéz munkát végeznek az ott lévő dolgozók napi 12 órában. A pihenőidő szinte semmire sem elég. Borzasztó nagy a zaj, és a por bent a gyártócsarnokban. Mi kb. 1,5 hónapot bírtunk ki, sokkal fontosabb volt a saját egészségünk, minthogy egy japán gyárnak tömjük a zsebét...
    De nagyon szivesen tudok mesélni bárkinek akinek kérdése van még az Ibidennel kapcsolatban.
    E-mail címem: kertesz.judit1@hotmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is voltam ott nem kell bemutatni a helyet !
      A szopisok jó helyen vannak , a többi meg le van szarva !
      Én a 13. kerbe laktam

      Törlés
  8. Én is szintén itt dolgozok, még januárban voltam felvételen Nyíregyházán, elsőre sikerült is minden, felvettek. A fizetés szerintem teljesen korrekt. Por,zaj: Minden gyárban előfordul az ilyesmi, miért vagyunk ezen meglepődve? Emberfüggő is hogy kivel hogyan bánnak,mint minden munkahelyen. Ha nem sikerül az embernek beilleszkednie akkor 100% hogy nem lesznek kedvesek az emberrel. Meg ugye egy rohadt egyszerű betanított munkáról van szó, és ha valaki még azt sem tudja betanulni, akkor kérem szépen miről beszélünk?
    Nem szeretem az olyan embereket akik nem reálisan festenek le dolgokat. Én ott dolgozóként ugyanúgy el tudom mondani a véleményemet, legyen az pozitívum vagy negatívum. Mivel n.évtelenségemet teljesem meg szeretném őrizni(mert meg is rángathatnak érte...), csak itt tudok válaszolni de bármilyen kérdésre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon szeretnék bekerülni az ibidenhez, bár én is nagyon messze, Nyírlugoson(Debrecentől úgy 50 km-re)lakom.Furcsa,de már 1x felvettek, viszont akkoriban a párom miatt nem mentem...Most mennék, viszont olyat hallottam ismerőstől, hogy mostanában inkább BP-ieket vesznek fel, meg hogy nagyon szórják a felvételin az embereket. Sajnos most csak megváltozott munkaképességűeket vesznek fel, de remélem hamar sor kerül egy másik fevételire Nyíregyen, v mondjuk Mszalkán.Szerinted van esély???
      pl. mondjuk ha az ibidennél van felvételi, akkor többszáz embert hívnak be...Ezért félek!

      Törlés
    2. Nagyon örültem az ilyen pozitív hozzászólásnak is mert ide szeretnék én is menni dolgozni

      Törlés
  9. Sziasztok!
    Ma voltam tesztet írni, a kis bunker eltakarta azt a rengeteg embert és kissé megijedtem, hogy mitkeresek én itt..
    Félóra volt csak a séta be az épületbe.. majd az emeleten az első terem megtelt, át kellett mennünk a 2. terembe, ahol ugyanez a teszt várt ránk, mint ami a képen van.
    Sikerült a 11. feladatig, sőt 11es fele is megvolt! Majd 3perc után jönnek, hogy azokat a teszteket tartják a kezükben, akiknek sikerült (én nem voltam benne..) aztán
    -akit nem említettünk az mehet haza!
    röviden ennyi.. nagy kamu ez az egész teszt...
    fejre megy.

    VálaszTörlés
  10. Az alatt hogy húzd le mit kell érteni ? függőlegesen le kell húzni egy vonalat amejék egyezik ? pl ebben az esetben igy ?

    http://www.kepfeltoltes.hu/view/120806/Ibiden_felveteli_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    segitsetek fontos csutortokon megyek tesztet irni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is most megyek csütörtökön felvételizni, de nem kell félni a tesztektől. Nekem van bent egy ismerősöm aki írt a tesztekről pár szót és olyan Általános Iskola szintű...

      Törlés
    2. zsozso22@citromail.hu lennel szives nekem dobni egy emailt . a tesztröl miket hallottal mit mondott az ismerösöd, fontos lenne , esetleg ird meg az msn cimed.

      előre is kösz .

      Törlés
  11. Sziasztok. 26 éves fejemmel csak lesek,mekkora problémát csinál ezekből mindenki!Ha sikerül sikerül,ha nem akkor meg nem!Az hogy fejre megy valami,ez már rég nem újdonság Magyarországon!Aki járt jár egyetemre,főiskolára,az tudja!Többek között én is!Pénteken nyiregyen megírom ezt a tesztet a párommal!Ha nem sikerül sem kötöm fel magam!Az biztos,én erre a munkás szállóra nem megyek!Inkább keresünk szállást magunknak!Higéniára adok!Nem kell félni.Fel a fejjel.Ha pedig valakinek nem tetszik.Tessék járni nyelviskolába:Irány Hollandia,Ausztria,Anglia.......!

    VálaszTörlés
  12. Bizony a tesztek nem egyszerűek. Én két és fél éve itt dolgozom. Nagyon fárasztó a 3x12 óra, műszakban. Ha tehetitek, van más alternatívátok, kerüljétek el.
    Komoly fegyelem van, melyet más munkahelyek nagyra becsülnek. Ibidenes melóst szívesebben vesznek fel......
    Tényleg fontos, hogy függőleges vonalat húzz! :-) Ez a lényeg!
    Egyébként pedig máshol sem jobb a helyzet....

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok! Én a cégnél dolgozom már több mint egy éve... Itt is dolgozni kell, mint mindenhol, talán kicsit többet, a fizetés sem rossz... A 3x12 óra hosszúnak tűnik, de meg lehet szokni, és utána 3 nap pihi, ilyenkor eltudod intézni azokat a dolgokat is amit "normális(?)", helyen csak szabadság kivételével esetleg... Szerintem korrekt az, hogy egy évre előre tudod a műszakbeosztásodat és ez alapján tudsz tervezni. Túlóra nincs, időben érsz haza :) Persze biztos jobb valakinek hétfőtől - péntekig Pestre járni a 6os vonattal és este 8ra érni haza 120 ropiért...
    Munkáról: nappal 6-18, éjszaka 18-6 szünet 2x20 és 2x10 perc(na nem szigorúan...;))Dolgozni kell, gyártósori munka, mikor mennyi megrendelés van az autóiparban az diktálja a tempót, vannak keményebb, hajtós időszakok, van hogy nem mennek sorok, akkor kapsz segítséget, vagy te segítesz be a kollegá(k)nak és máris egyszerűbb... Kissebb-nagyobb por van, de állandó takarító cég dolgozik a gyárban, s ahol megoldott ott a gépeknél is van elszívás, (pormaszk alanyi jogon jár, viselni elég kellemetlen) de a termelés jellegéből adódóan sosem lesz egy steril szoba... A büfé-étterem kulturált, napi menük vannak (reggeli,ebéd) meg vagy 3 féle leves és melegétel (pesties árakkal, sajnos...hamar lefogy a kártyáról a kajapénz, utána lehet KP-ért). Hogy a felvételiből mi igaz nem tudom, valószínű a 11.sornál tovább juthattam, már nem emlékszem ;) Szállóról nem tudok írni, hoznak-visznek, a busz a ház előtt áll meg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alex most téged kirúgtak, vagy direkt rúgattad ki magad? Ezt nem birom kitalálni már pár napja... :D

      Törlés
  14. Én 8 hónapig melóztam a cégnél,nem panaszkodhatom,esetleg a szállóra!(Ventura)Extruder gépkezelő voltam.Napi 10 km gyaloglás(gépsor),sok mázsa pakolás,6 gép felügyelete,mérés,stb-stb és 1 köcsög BL!(Pállot szályu barom,BUTA,de azt hitte,ő szarja a spanyol viaszt!!!)A kapun kivül meg 1 senki!

    VálaszTörlés
  15. üdv. én csak azt nem találom az ibiden oldalán hogy erkölcsi ide kell-e és ha igen, azt nekem kell kikérni vagy majd ők?

    VálaszTörlés
  16. Üdv!
    Én 2-szer voltam felvételizni és mind 2 alkalommal sikerült a teszt írás. Egyáltalán nem fejre mennek. Egy normális gondolkodású, logikájú ember gond nélkül megcsinálja. A mi csoportunkban, a 60%-a esett ki az első tesztnél. Valóban nagyon sokan voltunk, de nem olyan nagy ördöngösség a felvételi. A két hét oktatás meg ajándék, mert ülsz a padban és már akkor is ketyeg az órabéred. csak figyelni kell és normálisan viselkedni, mert azért volt pár bunkó ember akit fegyelmezni kellett. nem is akartam elhinni, hisz már felnőttek vagyunk, nem az általánosban koptatjuk a padot.
    A munkát meglehet tanulni, hisz ha a vidéki kis (jó értelemben) paraszt nénik el tudják végezni akkor a mai 21. század fiatalja miért nem?! Ez sem gond.
    Pontosan utalja a fizetést az ibiden és mai viszonylatban nem is olyan rosszat plusz még a kaja jegy.
    Tehát minden képpen ajánlom annak akinek nincs munkája, csak mielőtt elindul, reálisan gondolja végig a felvételit, sok olyan ember is eljött, aki ránézésre talán olvasni sem tudott.
    Én azért jöttem el, mert nem bírtam a több műszakot, nem tudtam a dolgaimat normálisan intézni.
    Remélem segítettem valamit.

    VálaszTörlés
  17. Aki azt írta hogy a Japánok jót röhögnek rajtunk a felvételik miatt, az nagyot téved. Fogalmuk sincs rőla, hogy a magyarok mit művelnek. Ugyanugy hüjének nézik őket mint a felvételizőket.Nekem elhiheted,6 éve vagyok itt. Nem azért mert szeretem, hanem mert közel van és kell a lóvé.A fiatal nőknek csak annyi tanácsot szeretnék adni hogy csak akkor menjen oda dolgozni ha nincs barátod vagy komoly kapcsolatod.Elég bunkó bl.ek vannak, tisztelet a kivétel. Ha úgy táncolsz ahogy ő fütyül akkor még dolgoznod sem kell, de ha nemet mondasz megkeseríti az életed.Szabad kezet kaptak úgy beszélnek velünk mint a kutyával.Ő dönti el hogy megkapod -e a bónuszt vagy sem.Elég 1 rossz muzdulat és kapsz tőle 1 fegyelmit. Nem tudja megmondani miért adta, de ő ezért+ jutalmat kap mert megspórolt a cégnek 30.ezret.Gondoljátok meg de nagyon. Egyébként támogatást kapnak azért hogy behivnak több 100 embert de csak 10.re van szükség. Ez a 10 ember már megvan mielőtt beléptek a kapun. De ha bekerülsz és megtudsz alázkodni, vagy jól tudsz nyalni, akkor hajrá

    VálaszTörlés
  18. Hát igen... kedves felvételizők készüljetek fel arra hogy úgysem fogtok bekerülni csak elcseszitek az időtöket és a pénzeteket az utazásra. Decemberben voltunk felvételizni harmadjára és most is ugyanaz ment mint eddig. Bement több mint 60 ember kitöltötte a tesztet utána megcsináltuk a gyorsaságit volt interjú ami nevetséges volt a pszichológusi vizsgálattal együtt. Utána eljött a tesztek javítása ami arról szólt, hogy a 60 ember adatlapjából kiválasztottak egy cetliről 6 nevet és felolvastak. A többi mehetett haza...
    Miközben töltöttük az ebédlőben a tesztet az ott dolgozók 60 %- a megjegyezte: Ti se vagytok normálisak"
    szóval ennyit az ibidenről én biztos hogy nem megyek többet még a közelébe se

    VálaszTörlés
  19. Ma ismét volt teszt írás. Kb 150 ember, első beeresztésre. A bportás nagyúr már a sorba intekigencia tesztet kivánt végre hajtani a mögötem álló hölgyel.(mondanomsem kell a pori levizsgázott. A vizsga eredményét mindenki vonja le. A tesz eredményét kb 5prc mulva közölték, ötperc volt a feladatra ennyi idő alatt 19 sort csináltam meg , nekem sikerült. De nemez a lényeg ők ötperc alatt hárman 150 tesztlapot értékeltek ki.(??????????????????)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Énis ott voltam. Nekem sajna nem sikerült. De nembaj ijen hejen nemis szivesen dolgoznék, az Dr......nemtudomki aki vezette a tesztírást azhélyett, hogy egy kicsit hangosabban beszéljen, a fülmosást javasolja. Szoval ez veri a biztositékot. Szemét egy országban élünk, hogy a veréreink mindent megengednek.

      Törlés
  20. Hát...ha igy irod,hogy "ijen hejen" akkor nem csodálom.

    VálaszTörlés
  21. sziasztok
    Tudja valaki hogy vidéken mikor lesz felvételi (nyíregyházán vagy debrecenben)? mert látom most is van felvételi dunavarsányban de olyan messze lakom és ahogy olvastam a hozzászólásokat hogy igy szórják az embereket ..nem engedhetem meg magamnak azt a hosszú utat anyagilag. Az ibiden honlapján mindig fent van a felvételi összes helyszín?
    A munkásszálló milyen ? úgyértem ovlastam hogy 4 ember van egy szobában tehát akkor semmi magánélet vagy kis nyugalom? fürdőszoba milyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. helló
      én januárban voltam felvételizni szintén távolról mentem.
      Levélben értesítettek hogy felvettek februári márciusi kezdéssel. Most április van most azt mondják májusi-júniusi kezdés várható.
      :(
      Lehet azért késik az indítás mert nincs mérnök mert azok a hirdetések is jó ideje fent vannak.

      Törlés
    2. indul az új gyárépület és még tartanak a munkálatok, szerintem ne aggódj, bár tudom hogy nehéz munka nélkül várni, és ott sem lesz egyszerű, de felismerik az ott dolgozók is azt rögtön aki dolgozni akar...ezért lehet az hogy nincs türelmük az újakhoz...és ahogy itt is megírtátok többen is...ha nem tetszik 100-an lennének a helyekre

      Törlés
  22. Helló!
    Engem felvettek, mint a huzat!
    Szerintem, mert 8 osztály végzettségem van, és a kormány támogatást ad utánuk.

    VálaszTörlés
  23. Engem is felvettek. 40 elmúltam, nő vagyok. Első alkalommal voltam ott. Remélem beválunk egymásnak.

    VálaszTörlés
  24. Engem is felvettek nem volt nehéz a teszt.
    Aki mást mond hazudik, és oda van írva mennyi az órabér hát nem 80.000 ft jön ki.
    Én az orvosi vizsgán nem feleltem meg mert inzulinos cukorbeteg vagyok, és több műszakba nem dolgozhatok.
    Mindenkinek ajánlom megkel próbálni!!!!

    VálaszTörlés
  25. Akinek kell egy biztos, stabil munkahely annak csak ajánlani tudom.

    VálaszTörlés
  26. Sziasztok!!
    El olvastam amit írtatok hááát nem is tudom . Vegyes érzésekkel ülök most itt. Megpróbáljam - vagy nem ??
    Ezek után nem is tudom mit tegyek??

    VálaszTörlés
  27. sziasztok!
    engem is felvettek, szeptemberi kezdéssel, kíváncsi vagyok...
    valakinek van friss infója?
    legyen szíves írjon a munkáról is!!! köszi

    VálaszTörlés
  28. Sziasztok!

    Az a számos feladat az hogy van, amelyiknél egy adott számhoz 1et 2öt majd 3at kell hozzáadni?

    Fontos lenne 30án megyek tesztre.

    VálaszTörlés
  29. Budapestről hogyan lehet könnyen odajutni Tud esetleg valaki segíteni?
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  30. tud valaki arról írni, hogy maga a munka mennyire nehéz? gondolok arra, hogy norma idő stb h meg lehet e csinálni ilyesmi?????

    VálaszTörlés
  31. Sziasztok! Érdemes elolvasni!
    Gondoltam leírom, hogy mi is az igazság az Ibiden operátori felvételről.
    Október 25.-én voltunk felvételi tesztet írni Nyíregyházán.
    Mind ketten megírtuk 100%-osan a húzgálós és a számolós tesztet is, majd a gépen is csak 2 hibapontunk volt. Bent maradtunk. Majd beszéltünk a pszichiáterrel, majd ezt követően kitöltöttünk egy nyomtatványt, mondván "Ez majd a szerződéskötéshez kell". Ez után egyesével a HR-es hölggyel kellett beszélni. A pszichiáter annyit kérdezett hogy " Fogyasztottam-e alkoholt a mai napon, bírnám-e a 12 órázást " Szerintem egy pszichiáternek inkább a családi és a személyes problémák iránt kellene érdeklődni nem pedig ezek után. A HR-es hölgy pedig csak annyit, hogy "miért pont ide jelentkeztem, laktam-e már munkásszállón és szintén bírnám-e a 12 órás műszakot". Szerintem egy HR-snek sem ez lenne a feladata, hanem a szakmai múltamról kellene inkább faggatózni, sőt nem is kellene faggatni hanem megkérnie, hogy beszéljek egy picit magamról és eddigi munkatapasztalataimról.
    A meghallgatások után ami kb. 1 órát vett igénybe, de lehet többet, behívtak mindenkit, majd közölték, hogy aki hallja a nevét az fel van véve, aki nem az mehet haza. Természetesen mind ketten fel kellett hogy álljunk és távoztunk.
    Hogy az Ibidenél mi is a helyzet? Majd én elmondom, mert nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy mit is csinálnak. Ugyebár minden héten van felvétel nem is egy településen. A tesztet mindenkinek meg kell írni annak az átlagosan 100 embernek/helység. Már kapásból milyen cég az, ahol minden héten van felvétel és minden héten felvesznek X embert. Nos a következőre jutottam ezzel kapcsolatban. Minden egyes kitöltött tesztre kapnak állami támogatást "mert Ők foglalkoztatni szerettek volna". Kiválasztják az "átlagon aluli" embereket (1-2 jobb is bele esik), akiknek három vagy még annyi hónap után se, megmondják, hogy bocsi, de nem felelsz meg az elvárásoknak menny innen el.(Elmondja a HR-es hölgy hogy ez a cég nem olyan hogy határozott idejű szerződés lejárta után elküldik az embert és még 2X is kihangsúlyozza.) Így ezzel a kis csellel további embereket hívnak, további teszteket írni. Azért nem feleltünk meg nekik, mert Mi el tudtuk volna látni a feladatokat és nem tudtak volna elzavarni három, vagy kevesebb hónap után. Így jól jár az állam és a cég is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút jól átlátod a helyzetet, sajnos az országban nagyon sok multi ezt játssza el a kiszolgáltatott emberekkel, de vannak olyan helyek is ahol 1 hónapos szerződéseket adnak amit mindig csak 1 hónappal hosszabbítanak meg, a termelés volumenétől függően, ha visszaesnek a megrendelések, akkor szevasz van. A legnagyobb probléma az hogy az állam partner ezen húzásokat tekintve. Legtöbb esetbe ilyen helyekre a leghülyébbek kellenek, akiket dróton lehet rángatni, mint egy bábut, a teszt meg ehhez hasonló felmérő tesztek mind csak álca, formalitás, abszolút nem ezek alapján döntenek.

      Törlés
  32. Sziasztok! Miskolcon Május 5.én lesz tesztirás, és amiket olvastam nem tudom mi igaz mi nem a szálló érdekelne engem hol van melyik városba? Milyen maga a munka?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló! Mentél végül tesztírásra? A szállás azt hiszem Kelenföldön van Pesten és egy másik helyen még. A szobák 4 és 8 fősek, de a párok kérhetik külön szobába magukat. (ezt is csak olvastam egy kommentben a neten, nem tudom, így van-e tényleg)

      Törlés
    2. 13. ker Reitter Ferenc utca , Góliát hotel

      Törlés
  33. Sziasztok én több mint ötévet dolgoztam az Ibidenbe mondhatom bátran nektek ha ideg összeomlást akartok bizony jóhelyre jelentkeztek a por amit beszívtok az egy karbon pór ami nemkis veszély a tüdötökre nézve
    A vezetőség borzalmas minden levegővételért fegyelmi 12-órában ha nem megy a szalag akkor is állnod kelltilos le ülni az már fegyelmi
    vc-re csak a szünetedbe mehetsz
    a bevonó anyag nagyon nagyon káros az emberre
    a munkaruha borzalmas a munkaterületen kb nyáron 50-fok meleg levegő nuku
    a bockliderek ugy beszélnek a temelési soron az emberekkelmint a kutyákkal
    Én mint oktató voltam ott a termélesben dolgoztam műszakos oktatóként
    Bátran mondom mindenki kerülje el ha teheti hiszen nem kirugják az embereket ha nem az emberek hagyják ott maguktól

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sejtettem én hogy szar meló, pláne mikor többszáz km-re arrébb is állásbörzét tartanak..

      Törlés
  34. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  35. Rohadjon meg akkor az összes, és még most akartam menni jelentkezni.Köszönöm hogy ezeket elolvashattam!Magyarország... ahol a rizszabálók vannak jelen, ott megette a fene a munkát.

    VálaszTörlés

Hozzáfűznél valamit? Jobban tudod? Írd meg regisztráció nélkül!